Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


>>> ugrás a hozzászólásokhoz

Üdvözöllek!


Örülök, hogy gondolokdsz az egyéni találkozáson.
Amellett, hogy a célom elsősorban az, hogy az érdeklődők számára tömegesen juttassam el a konfliktus kitisztázó és feloldó megoldásokat, emellett, ha úgy döntesz, hogy ütemesebben szeretnél haladni egy egyéni (akár testreszabott) trénengen, vagy úgy érzed, hogy pont az én segítségemre van szükséged, akkor örömmel egyeztetek veled időpontot.

A kapcsolatfelvétel módja lehet telefonon (+36 30 935 8001) vagy e-mailen (sziakademia@gmail.com).

Mielőtt felvennéd velem személyesen is a kapcsolatot, javaslom, hogy nézz bele az Életmentő gyakorlatokba >>> , melyeket mindenki számára ingyen elérhetővé tettem. Ezeket a gyakorlatokat egyébként a >>> SZI Kommunikációs tréningjeimen is tanítok, így még ez is lehetőség arra, hogy elsajátítsd a gyakorlatokat, önállóan végezd, és mellette megismerkedj velem személyesen is.

A sors hozhatja néha úgy, hogy olyan helyzetbe kerülsz, amit nem szeretnél megosztani másokkal vagy sürgősnek találod az esetet és ezért keresed a megoldásokat.

Segítőként végig tudlak vezetni olyan folyamatokon, ahol például az óriási nagy dühödet/gyűlöleted (pl. kirúgott a főnököd, elhagyott/megcsalt a párod) fel tudod oldani és ezáltal megszabadulsz az energiablokkoktól, melyek a későbbiekben tüneteket okozhatnának.

A dühfeloldás egyik gátja, hogy olyan fájdalmakat éltünk meg mások viselkedése által, hogy haragunkban egyetlen kielégülést és megoldást csak az ad, ha továbbra is haragszunk az illetőre. Ilyen esetben sokszor nem is akarunk megbocsátani az illetőnek. A jó hír az, hogy nem is KELL.  Egy olyan módszert dolgoztam ki, melyben megélheted a dühöd mindaddig, amíg ki nem elégül tökéletes mértékben a haragos részed, s majd magától elengedődik ez a mértéktelen nagy harag, a beborult agy kitisztul, tisztán, világosan látja a helyzetet egy magasabb rezgésből. Itt szeretném megemlíteni, hogy a karma törvényénél van egy erősebb törvény, mégpedig a megbocsátás törvénye.

A haragunknak van egy olyan változata, amikor szép lassan összegyűltek olyan konfliktusok, helyzetek benned, hogy azt mondod "kész, vége, betelt a pohár". Ez egy nagyon alattomos harag. Mindenképpen javaslom párkapcsolatok befejezése előtt, de a legjobb már közben elvégezni ezt a gyakorlatot >>>. Ennél a gyakorlatnál az eseményeket felgöngyölítjük és megkeressük "a gyökerét" és ott tárjuk fel az okot, mely új információkat ad a megértéshez.

Mint a bűntudat-kitisztázás módszer kidolgozójaként négyféle bűntudat kitisztázásának, feloldásának folyamatát tudom Neked végigvezetni, ahol el fogsz jutni a saját magad tökéletes megbocsátásáig. Nem mardos már a bűntudat, magas érzelmi állapotba: a szeretet állapotába kerülsz, megszűnik a vezetési kényszered és újra végre a saját életed élheted. Érdekességként megemlítem, hogy a bűntudatnál ezerféleképpen vezekeltethetjük, büntethetjük saját magunkat. Az egyik ilyen például a szegénységtudat vagy mások által bántalmaztatjuk magunkat ....

Miben számíthatsz még rám?

- párkapcsolati gyászfeloldás >>>

- csalódás-, kritikakitisztázás >>>

- értékrendi kitisztázás

- vagy csak, ha beszélgetni akarsz

- egyénileg egy-egy témára TEREMTŐ gyakorlat, akár nagy PROJEKTEKRE is.

Helyszín, ahol fogadlak: mivel én Debrecenben élek, ezért itt tudlak fogadni. Ha nem debreceni vagy, akkor az utazásod már, mint egy  szertartás segít ráhangolódni, rákészülni az önmagad szeretetére, mivel ezt az időt magadra, saját lelki gyógyulásodra fordítod.

Ha már nem először találkozunk, akkor skype-on is tudunk "dolgozni".

 

 favorit problémák, amivel megkeresnek >>>

Tiszteletdíj:

 

- 2,5 fél óra, 30.000 Ft és minden megkezdett óra: 10.000 Ft.

- a TEREMTŐ gyakorlatok 1-1 projekthez, sikerdíjas

Bármilyen kérdésed van még, írd meg nekem. Persze fel is hívhatsz telefonon, csak általában nagyon rövid időt tudok beszélgetni a tréningjeim vagy az egyéni elbeszélgetések között.

Az elérhetőségeim:

Telefonszám: +36 30 935 8001

E-mail cím: sziakademia@gmail.com

-

          Iratkozz fel a Sorsfordító hírlevélre >>>

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

köszönöm

(Lidike, 2010.07.09 19:01)

Ica, köszönöm a nyári akciós lehetőséget.
Tudod, hogy az én anyagi helyzetem nem a legjobb, viszont amit most pénteken végeztünk gyakorlatot, annak hatására már most fantasztikus. Teljesen rendben érzem magam. Önbizalmam visszatért annak ellenére, hogy a férjem ott hagyott a 3 gyerekkel. Kérdezted a gyakoralt elején, hogy mi az amit szeretnék elérni, mire vágyom. Azt mondtam, hogy a azt utálnám, ha az emberek sajnálnának, hogyan jártam. Azt nagyon ciki lenne. Ezért titkoltam is a dolgokat, de már látták rajtam.
Elvégeztük a gyakorlatot és visszatért az önbizalmam, tudom, hogy mindent meg tudok oldani és - szinte hihetetlen - de szeretem a férjem, annak ellenére amit tett. Még nem tudom, hogy együtt maradun-e, de azt tudom, hogy bármi történt, most felrázódtam, kiállok magamért, de nem haragból, hanem felül emelkedve a történésen. Illetve a történés ott marad, csak - ÉS EZ A LEGFONTOSABB - már nincs hozzá negatív érzésem. Persze, nem ez életem legszebb időszaka, de tudok gondolkodni, aludni, visszatért az étvágyam. Azért nem írtam egyből, mert tesztelni szerettem volna, hogy megmarad-e így ez a helyzet. És megmaradt. És természetesen azóta is történtek fájdalmas dolgok, de azzal a kipukkasztós módszerrel amit tanítottál nagyon jól tudom magam rendezni. Köszönöm szépen és légy áldott, Isten segítse az utadat.
ui: kb 15 évvel ezelőtt már jártam egyszer hasonló helyzetbe. Akkor depressziós lettem és sokáig szedtem gyógyszert, táppénzen is voltam. Most nem hinném, hogy erre sor kerül. Így, mint ahogy Roberto a könyved előszavában írja: előre, aliga felbecsülhető értéket képvisel...

tényleg drága

(Szombati Judit, 2010.06.28 22:01)

Kedves Ica!

Én tavaly voltam nálad bűntudat kitisztázáson.
Tényleg nem kevés amit kifizettem, de mint mondtam, 15 évet jártam pszichológusokhoz (négyet fogyasztottam el belőlük). Számold ki, mennyit költöttem a kieső időt nem is számolva.
Amit csinálsz az külfdöldön sokkal többe kerülne, de nincs is ilyen. Évekig kerestem. Hajlandó lettem volna bárhova elrepülni, meg a tolmácsot is kifizetni.
Azóta nincs bűntudatom, tiszta lapot kaptam. Újra kapcsolatba kerültem azzal az önmagammal, akit korábban hibáztattam és rájöttem, hogy végkép nem vagyok bűnös. A vezekléseim abbamaradtak (nem kell már magam büntetnem, hiszen nem vagyok bűnös). Istenem ez olyan jó.
Köszönöm Istennek hogy vagy és hogy elvezetett hozzád és hogy most már az unokámmal tölthetem az időmet, békében, nyugalomban.
Szeretettel:
Judit

Kecskemét

(Kádár Éva, 2010.05.19 15:25)

Kedves Ilona!

Nekem nagyon mély szintű bűntudatom van, mert édesanyám meghalt a szűlésben.
Meg szerertnék már tőle szabadulni, nem kell tovább, bűnhődtem, vezekeltem már eleget, ráadásul nem is tehetek róla.
Nehezíti a helyzetemet, hogy még haragszom is édesanyámra amiatt, hogy itt hagyott.
Téged ajánlottak, mert már több fele voltam.
Számomra nem kérdés, hogy ezt a magas árat is érdemes kifizetni, viszont most olyan anyagi helyzetben vagyok, hogy nincs rá pénzem, viszont van olyan dolgaim amik értékesek és akkor ha elfogadod, akkor nem értékesíteném, hanem azzal fizetnék.
Jó ez így neked?

Tisztelettel, Éva

bp. 1061 Paulay E.u. 35

(Valent Rozália, 2010.03.26 10:28)

Nagyon értékes segítséget nyújthatsz, amennyiben van ember, aki ezt a horribilis összeget ki tudja fizetni.
Egy lélekben zavart, gyötrődő embernek meg szakember kell, és nem Ti.
A gyász esetében pedig elég borsos ár a temetés, nem hogy még ezt...hát csak azt tudom mondani , ha ezért tanultátok a természetgyógyászatot, akkor szégyen.

bakocs@gmail.com

(Bakó Csilla, 2010.03.22 14:09)

Kedves Mindenki!
Múlt szerdán vettem részt Icánál egyéni konzultáción. Az első órában feltártuk a legsürgősebb tennivalókat. Ezt követően az önempátiát adó gyakorlatot, a teremtő gyakorlatot vettük át, majd pedig egy tükör gyakorlatot végeztünk el /konfliktus adott személyre/. Először egy kis fáradtságot éreztem, majd pedig azt érzékeltem, hogy az energiaáramlás beindul körülöttem. Sokkal jobb a kedvem, tettre készségem nagy mértékben megnövekedett, és a céljaim eléréséhez jelentkezett pár ember. A kedvem is sokkal jobb, de ezzel azelőtt sem volt sok probléma. Az iránt a személy iránt pedig, akire elvégeztük a tükör gyakorlatot, már nem érzek semmit.
És még csak hétfő van! Örömmel várom a további pozitív fejleményeket! Üdv. Csilla

Debrecen

(Dr. Harsányi Edit, 2010.03.08 07:44)

Lassan egy évtizedes Icával az ismerettségünk. Még NLP-re jártunk együtt. Már akkor is feltünt, hogy mindent meg akart érteni és le akart írni. Ez sokszor okozott konfliktust a Mesterrel.
Én 2007 óta járok a SZI Akadémiára. Ez egy 10 éves folyamatos tanulás és tapasztalás eredménye, amit most tanulhatunk.
Szeretem amikor Ica vezeti le nekem a gyakorlatot. Mivel magamnak is gyakran csinálom, és más segítségével is, bizony sokszor megvezetem, szabotálom a sikert. Icánál ez nem megy. Ha együtt ülünk le akkor az biztosan végig van csinálva. Nagy a bizalmam hozzá. Gyakorlat közben szeretve, elfogadva, segítve érzem magam! Soha nem érzem a bírálat legkissebb jelét sem. Pont ezért szívesen vállalom bármilyen helyzetem, dühöm vele mások előtti kidolgozását. Tudom, hogy a végén mindez már a múltté és az életem biztosan jobb lesz ezentúl. Hálás vagyok Icának a kidolgozott gyakorlatokért! Felszabadít, segítséget ad, kéznél van minden pillanatban. Bármikor elővehetem és tudom, hogy kimozdulok a tehetelenségből amiben előtte voltam. Azt is megtanultam, hogy ha mindennnap eszem és vécézem, akkor gyakorlatot is mindennap csináljak! 5-10 perc és máshogy történik a világ!
Hálás köszönettel:Edit

köszönöm

(Melinda, 2010.02.22 20:02)

Hűűű, hol is kezdjem...? A tréning után volt még bennem egy dolog, amire - úgy éreztem - több időt és figyelmet kell szánnom... Bűntudatom volt. Hatalmas. Eluralkodott mindenen. A mindennapjaim cselekedeteit befolyásolta. Ekkor kértem meg Icát, hogy segítsen a bűntudat-feloldásban, mert nem akarom ezt a terhet tovább cipelni.
Az elején nehéz volt, de egyre könnyebb lett, ahogy egyre "bentebb mentünk" az érzéseimben, a múltban történt eseményekben...egészen a nagymamámig jutottunk el, aki sok-sok évvel ezelőtt itt hagyott már bennünket, és akiről azt hittem: nem kötődik hozzá bűntudat érzésem. Ica segítségével sikerült feltárni: gyerekkori nagymama-gyerek konfliktusom okozta a mostani bűntudatomat is. Így azt letettem, feloldottam. Természetesen sokszor gondolok még arra, hogy miért is mentem el Icához, hiszen egy dolog nagyon megváltozott: ha haragsom valakire, elképzelem őt gyermekként...és így sokkal könnyebb megérteni őt, és nem haragudni rá... Ica: köszönöm szépen a segítségedet! Nagy terhet tettem le...

én még csak a hangodat ismerem

(Gábor, 2010.02.18 22:43)

Szia Ica!

Mi még nem találkoztunk személyesen, de a gyakorlataidat rendszeresen végzem, még egyedül is sikerrel.
A "belső konfliktusos" gyakorlatod, ami hanggal van fent a honlapon, azt is végeztem. A hangod határozott és nyugodt volt, bár néhol gyors nekem, de akkor megállítottam. Így is nagyon nagy hatással volt rám. Remélem, hogy egyszer személyesen is lehetőségem lesz veled együtt dolgozni, emelkedni az ÉRZELMI LÉTRÁN:).
Üdv,Gábor

Debrecen

(Márti, 2010.02.18 16:31)

Sziasztok!

Már több alkalommal is volt szerencsém megtapasztalni azt, amikor Ica vezette végig a gyakorlatot nekem. Már az első végigvezetett gyakorlat után ilyenkor mindig nagy nyugalom, és biztonságérzet volt bennem, mert tudtam, hogy bármilyen különös érzés, tapasztalat, kép, stb., esetleg egy erősen tiltakozó, szabotáló "részem" jöjjön is elő, Ica azzal is "tud mit kezdeni", tudja, hogy mi a teendő, és hogy mi miért van, jelentkezik. Én egyedül is elég gyakran végzem a különböző életmentő gyakorlatokat, összességében azt mondhatni, hogy sikerrel, eredményesen... Viszont már nem egyszer fordult olyan elő, hogy olyan érzés/kép bukkant fel, amivel hirtelen nem tudtam mit kezdeni, és képes volt megakasztani a gyakorlatot. Ilyenkor általában kevésbé volt eredményes, és hatásos az éppen végzett gyakorlat..
Tetszik az a mély, fejlett érzelmi intelligencia, amivel Ica átlátja a dolgokat, érzem, hogy minden egyes gyakorlat, amit végigvezetett nekem, komoly, jelentős változásokat generált bennem, az életemben, és a környezetemben, ami tulajdonképpen egy állandó tükör... Ha bármi olyan változást tapasztaltam a gyakorlatok után, amit pl. váratlanul érintett, vagy nem volt teljesen "tiszta", következő alkalommal megkérdeztem Icától, és mivel ismerte az előzményeket - hiszen ő vezette a gyakorlatot - a kapott válasszal kitisztult a kép, és újabb felismeréseim, megértéseim születtek, vagy tudtam, hogy mi a következő lépés, melyik gyakorlatot érdemes elvégeznem. Nem adott konkrét választ, csak a rávezetésben segített, és ezt külön azért tartom fontosnak, mert így a változás tényleg belülről fakadt, tényleg az "enyém" volt...
Köszi mindent Ica! :)

Legyen szép napotok!

Márti

tapasztalat az egyéni terápiáról

(Ica - SZI Akadémia, 2010.02.18 12:22)

Szia!

Ha már végeztünk együtt gyakorlatot vagy voltál nálam terápián, annak hatékonyságáról szívesen fogadom ha írsz.

Legyen további szép napod!
Ica